Gyulai SzC Harruckern János Szakgimnáziuma, Szakközépiskolája, Szakiskolája és Kollégiuma

Paprikás krumplit főztek a hajléktalanoknak a Harruckern iskola kollégistái

2017.12.12.

Idén második alkalommal keresték fel a gyulai hajléktalanszálló nappali melegedőjét a Harruckern iskola gyulai kollégistái. A tizenöt fős önkéntes csapat ünnepi műsorral, meleg étellel, szaloncukorral és almával kedveskedett december 7-én este az otthontalanoknak.

Két krampuszlány is segítette idén a hajléktalanszállót felkereső Mikulást, aki szaloncukor-osztással finomította a kollégisták ünnepi összeállítását a Magyar Ökumenikus Segélyszervezet által működtetett nappali melegedőben. Érkezésüket nagyon sokat és nagyon nagy szeretettel várták.

A tizedikes Haraszti Noémi és kolléganője, Jambricska Szilvia karácsonyi dalokkal, Sproch Richárd pedig saját versével kívánt boldog ünnepeket az egybegyűlteknek, akiket a velük érkező Schupkégel Edit üdvözölt. A pedagógus azt mondta, mindnyájan ugyanannak a Napnak a sugarai vagyunk, nincsenek köztünk különbségek. A diákok azért látogattak el a befogadó helyre, hogy szeretetet közvetítsenek azok felé is, akiket nem vesz körül gondoskodó család.
A pedagógus lapunknak kifejtette, az ötletet Szabó Gábor kollégiumi nevelőtanár vetette fel tavaly, ő azonnal mellé állt, majd a diákok is csatlakoztak a kezdeményezéshez. Jóllehet a szálló befogadóképessége miatt most csak tizenöten jelentek meg a helyszínen, az ennivaló elkészítésében sokkal többen vettek részt.

Schupkégel Edit fontosnak tartotta kiemelni: a tanulók egy emberként sorakoztak fel és álltak az ügy mellé, amikor előadták nekik, hová mennének, és főként, hogy miért. A hozzávalókat is saját zsebből, önkéntes felajánlásokból állták. Vagyis: összedobták rá a pénzt, szívből és együttérzésből, senkit nem kellett külön megkérni rá. A fiúk főztek, a lányok segédkeztek, a felszolgálásban pedig mindnyájan kivették a részüket. A krumplit és az almát Bugyi Tibor és Rácz Dóra édesapjának köszönhetik, ezúttal ők a legfőbb támogatóik.

A diákok gesztusát és a meleg paprikás krumplit a hajléktalanok hatalmas tapssal köszönték meg. Egyikük kérdésünkre elmondta, nem azért jött el a rendezvényre, hogy jóllakjon, persze örül a finom vacsorának, de jobban örül annak, hogy a fiatalok emberszámba veszik őket, szakítottak maguknak annyi időt, hogy eljöjjenek hozzájuk a hidegben, és boldog ünnepeket kívánjanak. Ezzel a cselekedetükkel sokuknak tették élhetőbbé a hétköznapját. A férfi a Gyulai Hírlap közvetítésével is szeretné megköszönni a nemes gesztust.

Fotó és szöveg: Gyulai Hírlap – Gurzó K. Enikő

« Visszalépés

Gyulai SzC Harruckern János Szakgimnáziuma, Szakközépiskolája, Szakiskolája és Kollégiuma

www.harruckern.hu