Gyulai SzC Harruckern János Szakgimnáziuma, Szakközépiskolája, Szakiskolája és Kollégiuma

„VÁLLALKOZZ!”

2019.03.08.

Pénzügyi tudatosság hete a Harruckernben. Harmadik alkalommal rendezte meg iskolánk a pénzügyi tudatosság hetét.

Tanulóink oktatásában ezen a héten még nagyobb hangsúlyt kapott a pénzügyi és vállalkozási kultúra fejlesztése. A tanórákon interaktív és játékos feladatok segítségével ismerkedhettek meg diákjaink a vállalkozások mindennapi életével. A témahét a Pénz7 programban a 10.D szakközépiskolai és a 12.A szakgimnáziumi osztály vett részt. A Pénz7 program ebben az évben 3fő részből áll, melyek a következők voltak:
1. Problémák felismerése és az üzleti ötlet
2. Az üzleti ötlet kidolgozása (Problématérkép segítségével)
3. Prezentáció és befektetők

Az osztályokat a pedagógusok 4 csoportba osztották, akik a nap első feladataként kreatív és humoros csoportneveket választottak maguknak. A tanulók aktívan és nagy lelkesedéssel vettek részt a foglalkozásokon.
Ez a témahét nagyon fontos és hasznos a fiatalok számára, hiszen nagyobb betekintést nyerhetnek a vállalkozások mindennapi világába.

A szakmai munkaközösség fontosnak tartja az ilyen jellegű programok szervezését és lebonyolítását, mert a résztvevő pedagógusok és diákok jobban megismerhetik egymást és sokat tanulhatnak egymástól. Mindezek mellett nagy hangsúlyt kap a csoporton belüli együttműködés és interakció illetve a diákok előadó képességének fejlesztése.

A Pénz7 program zárásaként egy előadást hallgathattunk meg a Magyar Pénzügyi-Gazdasági Ellenőrök Egyesülete Társadalombiztosítási Ellenőrzési Szakosztály elnökétől, Dávid Ferenctől.

Uhrin Nóra
Szabó Mihály

« Visszalépés

Gyulai SzC Harruckern János Szakgimnáziuma, Szakközépiskolája, Szakiskolája és Kollégiuma

www.harruckern.hu