Gyulai SZC Harruckern János Technikum, Szakképző Iskola és Kollégium

„VÁLLALKOZZ!” Pénzügyi tudatosság hete a Harruckernben

2020.03.13.

Negyedik alkalommal rendezte meg iskolánk a pénzügyi tudatosság hetét. Tanulóink oktatásában ezen a héten még nagyobb hangsúlyt kapott a pénzügyi és vállalkozási kultúra fejlesztése.

A tanórákon interaktív és játékos feladatok segítségével ismerkedhettek meg diákjaink a vállalkozások mindennapi életével.

A témahét a Pénz7 programban a 10. A szakgimnáziumi osztály vett részt.

A Pénz7 program ebben az évben 5 fő részből áll, melyek a következők voltak:

  1. Honnan jön a családi költségvetés? – Németh Antal előadása öt osztály részvételével
  2. Kombináció és innováció
  3. Saját üzleti ötlet kidolgozása
  4. Prezentáció és értékelés
  5. Digitális biztonság

Az osztályt a pedagógus 4 csoportba osztotta, akik a nap első feladataként kreatív és humoros csoportneveket választottak maguknak. A tanulók aktívan és nagy lelkesedéssel vettek részt a foglalkozásokon.

Ez a témahét nagyon fontos és hasznos a fiatalok számára, hiszen nagyobb betekintést nyerhetnek a vállalkozások mindennapi világába.

A szakmai munkaközösség fontosnak tartja az ilyen jellegű programok szervezését és lebonyolítását, mert a résztvevő pedagógusok és diákok jobban megismerhetik egymást és sokat tanulhatnak egymástól. Mindezek mellett nagy hangsúlyt kap a csoporton belüli együttműködés és interakció illetve a diákok előadó képességének fejlesztése.


Seresné Balla Szilvia, Uhrin Nóra, Szabó Mihály

« Visszalépés

Gyulai SZC Harruckern János Technikum, Szakképző Iskola és Kollégium

www.harruckern.hu